A világ mási feléről is szeretlek

A repülőtér zsúfolt volt. A tömeg közt próbálva haladni kísértem Krisztiánt. Sűrűn pislogtam, hogy ne sírjam el magam. Az elmúlt két hétben nem csináltam mást, mint itattam az egereket. Akkor közölte, hogy felvételt nyert egy külföldi egyetemre. Elfogadta, nem is gondolkozott rajta. Az álma volt, hogy külföldön éljen, én pedig nem tagadhattam meg tőle. Fájdalmas volt, szívettépő a tudat, hogy nem lesz velem, de tudtam, hogy olyan dolgokra hivatott, amelyekről én csak álmodozhatok. Tehetséges volt mindig. Korán leérettségizett angolból, mikor mi letettük, ő már emelt szinten nyelvvizsgázott. Valahol mélyen mindig is tudtam, hogy egyszer elmegy, de mikor közölte velem, nem akartam elhinni. Nem egyszer hozta fel, hogy szeretne elmenni, külföldön élni, mindig legyintettem, még akkor is, mikor közölte, hogy jelentkezett a tengerentúlra.

– Ne legyél már ennyire negatív! – bökött oldalba Peti, Krisztián öccse, aki kikísért minket. – Négy év hamar elrepül majd! Nem fog kint maradni, a szíve és a lelke másik fele itt marad!

A kezét a szívemre tette. Bánatos mosolyt eresztettem el, és követtem szerelmem. A remény mélyen még élt bennem, hogy meggondolja magát! Még akkor is, amikor a kedves hölgy a pult mögött elkérte az iratait, és a repülőjegyét. Akkor tudtam, hogy a remény is elhagyhat, mikor odalépett hozzám, szenvedélyesen megcsókolt, majd elindult, hogy felszálljon a gépre. Csak figyeltem, ahogy egyre távolabb ér. Vékony csípőjét, amely mindig lágyan ringott, széles vállát, melyre minden póló ráfeszült, a combjait és vádliját, mikre alaposan odafigyelt minden edzés alkalmával, szőke fürtjeit, melyekbe belekapott a szél. Egyedül igéző kék szemeit nem láthattam! Nem fordult meg, még csak nem is nézett vissza!

Peti nyúlt a vállam alá, és tartott meg. Ő is megkönnyezte bátyja távozását. Nekem sem volt egyszerű, nemhogy neki! Egy testvér elvesztése, még ha nem is végleg, soha nem egyszerű. Egy olyan fivéré, aki minden alkalommal tartotta a vállát, ha sírni akart, még nehezebb lehetett. Egymásba karolva zokogtunk, mikor a hatalmas gépmadár elindult. A magasba emelkedését már egyikünk sem bírta volna nézni, ezért elindultunk kifelé! Az emberek furcsán néztek ránk, azonban ez sem érdekelt. A vasútállomásra mentünk, hogy megvéve a jegyeket, hazamehessünk.

– Nem vágyom másra, csak egy jó fürdőre, és az ágyamra! – ültem le az egyik ülésre. Kifelé bámultam az ablakon, még csak rá se néztem a mellettem helyet foglaló Petire. – Tina miért nem jött el? Jóban van Krisszel.

– Szeretett volna, de dolgozik. – a tekintetében, amely ugyanolyan kék volt, mint a bátyjának, felcsillant a szerelem. Két éve találtak egymásra az én közvetítésemmel. – El sem hiszem, hogy ő az enyém! Gyönyörű lány! Minden értelemben olyan, mintha nekem szánták volna az égiek! Az elején azért kicsit fura volt, mikor összekevert Krisztiánnal.

Krisz és Peti ikrek voltak. Tina az elején még összetévesztette őket, de csak addig, amíg rá nem jött az egyetlen különbségre, amely megkülönböztette őket: a Krisztián ajkain lévő anyajegyre. Petinek a füle tövében volt. Nekem könnyen ment már az elején is a megkülönböztetés. Krisz mindig olyan tekintettel méregetett, mint kiéhezett vad a zsákmányát, ezzel szemben Peti kimérten. A viselkedésük is segített. Krisztián romantikusabb jellem volt mindig. Szívesen lepett meg valamivel, gyakran ölelt meg. Peti tartotta a tisztes távolságot, aki eleinte nem kedvelt. Azt hitte, hogy ha megunom az ikerbátyját, rástartolok, de nem így történt. Mikor realizálta, hogy menthetetlenül beleszerettem a testvérébe, nyitni kezdett felém. Egyre többet beszélgettünk. Mire észbe kaptunk, már a legjobb barátok, sőt fogadott fivérek lettünk. Hozzárohantam, mikor Krisztián elmondta, hogy felvételt nyert külföldön, és el fog menni.

A hazaút során elaludtam. A sok sírás kivette az erőm nagy részét. Élőholt módjára jártam az emberek között, csak épp nem támadtam senkire hörgések közepette. A kevés alvás sem segített az állóképességemen. Peti könyörgött, hogy aludjak és egyek, de nem voltam sem éhes, sem álmos. Egymás után fogyasztottam el a filmeket, vagy néztem meg egy sorozat egész évadát egyetlen éjszaka alatt, míg kevés nappali alvással segítettem otthon anyunak. Ő nem tudott semmiről, nem sejtette, hogy miért lettem búskomor egyik napról a másikra. Mindig engem figyelt. Tekintetében aggodalom ült minden alkalommal, de nem kérdezett. Megvárta, míg készen állok arra, hogy én magam mondjam el.

– Hé, Bálint, kellj fel, megérkeztünk! – rázta meg finoman a vállam Peti, és kék szemeiben ott ült az aggodalom. – Mit szólnál, ha megbeszélném Tinával, hogy ma nálad alszom? Vagy te aludj nálunk! Nem merlek egyedül hagyni!

– Nem lesz semmi bajom! – motyogtam karcos hangon, de hálásan elmosolyodtam. – Légy most Tinával! Egy hete nem látott, és péntek van. Hétvégén nem dolgozik, így együtt tudtok lenni.

– Aggódom érted, hát nem érted? Tina is! – észre sem vettem, hogyan, de a karomhoz nyúlva felhúzta rajta a hosszúujjú póló ujját. – Ő sem felejtette el, hogy mit csináltál magaddal két éve!

– Az akkor volt, most meg most van! – rántottam ki kezem az övéből, és felálltam, majd két lépést tettem az ajtó felé, mielőtt visszafordultam. – Egyedül szeretnék egy kicsit lenni!

Már elhagytam a vasútállomást, mikor Peti utolért. Megfogta a kezem, pontosan a hegek felett, és maga felé fordított. Kékségeiben a fájdalom keveredett a féltéssel. Igaza volt, hogy féltett, nem egyszer akartam már önkezemmel véget vetni az életemnek. Nem egy alkalommal ő és Krisz ültek az ágyam mellett, mikor magamhoz tértem a kórházban. Miután Petike összejött Tinával, hármasban aggódtak értem. Megértettem, világos volt az, amit némán közölt velem, de nem voltam elég erős ahhoz, hogy meghalljam.

– Hétfőn találkozunk, rendben? – kérdeztem egy mosolyt erőltetve magamra. Tudtam, hogy levágja: olyan mű, mint a gyorséttermi kaják, de reméltem, hogy megnyugtatom vele. – Megleszek, ha valami lesz, akkor meg felhívlak!

Láttam rajta, hogy gondolkodni kezd. Olyankor az orrát felhúzta, szemét pedig össze. Krisztián is ugyanígy tett, amikor elmélkedni kezdett. A szívem fájdalmasan vert, ahogy legjobb barátom néztem. Életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kínzó élmény lesz ránézni! Ezzel jár, ha a pasid ikertestvére lesz a legjobb barátod, az meg fogja magát, és külföldön kezd el egyetemre járni!

Otthon egyenesen a szobámba mentem. Nem találtam a helyem! Hiába feküdtem el az ágyon zenét hallgatva, vagy kezdtem el olvasni, egyszerűen nem kötött le semmi. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve bekapcsoltam a gépem. Lassan egy éve nem nyúltam már hozzá, így nem tudtam, hogy működik-e még vagy megadta magát. Szerencsémre még életben volt. Felkerestem egy olyan oldalt, amelyiken sorozatokat lehetett nézni, és beírtam a keresőbe a Xena, a harcos királylány címet.

Ahogy meghallottam a betétdalt, elfogott a nosztalgia. Utoljára gyerekkoromban láttam. Apával imádtuk a harcos nő kalandjait a kis barátjával. Gabriel és Xena bejárták a világot, különböző kalandokba keveredve. Mentettek ártatlanokat, harcoltak hadvezérek ellen, álltak királyok szolgálatában. Megjárták az alvilágot, meg is haltak nem egyszer, de mindig visszatértek az életbe, így vagy úgy. Lucy Lawless szépsége számomra letaglózó volt gyerekfejjel is. A mosolya egyenesen ördöginek tűnt, megfogott tekintetében az az elszánt tűz, amely kellett, hogy tökéletes megformálója legyen a karakterének. Az első résztől kezdtem, és teljesen beszippantott. Egymás után daráltam le az első négy évadot.

A hétvége úgy repült el, mint ha el sem jött volna! Délután fele járt, mikor Peti megjelent. Észre sem vettem, mikor belépett a szobámba. Felhúzta a redőnyt, és a hirtelen jött fénytől hunyorognom kellett. Haragos szemmel néztem a barátomra, miután megállítottam a sorozatot.

– Büdös van a szobádban. – morogta, és egy mélyet szippantva elfintorodott. – Mikor hagytad el a szobád? Mármint, ha nem mosdóba mentél.

– Pénteken, mikor a reptérre mentünk. – húztam fel a szemöldököm, gondolkodnom kellett, mert teljesen elvesztettem az időérzékem. – Milyen nap van ma?

– Hétfő! Hívtalak nem egyszer, de nem vetted fel! Aggódtam. Mi a faszt csináltál te egész hétvégén?

– Néztem a Xena-t. – mosolyodtam el, és visszaültem a számítógépem elé. – Ha nem haragszol, akkor befejezem. Már csak két rész van, és befejeztem az egészet.

–  Mondd csak, Bálint. Hány évadja van ennek a sorozatnak?

–  Hat. Eléggé lekötött.

– Azt akarod mondani, hogy egész hétvégén a szobádban rohadtál? Azt, hogy egy sorozat miatt nem vetted fel a telefont, és aggódtam érted?

–  Felhívhattad volna anyám! Elmondta volna, hogy semmi bajom.

Peti mérges lett. A pólómnál fogva ragadott meg, és húzott fel a székből. Kirángatott a szobámból, és a fürdő felé húzott. Illedelmesen köszönt a megszeppent anyámnak, ki épp kilépett a szobájából. Döbbent arccal nézte végig, ahogy Peti behúz a fürdőbe. Én csak álltam ott, mint az a bizonyos a lakodalomban. Szólni sem mertem, mert tudtam, hogy ilyenkor nem lehet hatni a józan eszére.

– Állj a zuhany alá, én hozok neked törölközőt és tiszta ruhát! – morogta, én pedig mozdulni sem mertem a tekintetében villogó haragtól. – Most!

Egy pillanat alatt vetettem le minden ruhámat. Az sem érdekelt, hogy bent van! Megengedtem a vizet, kellemesen meleget, és aláálltam. Azonnal magukkal ragadtak az emlékek… Az utolsó alkalom, amikor beálltam a zuhany alá, még Krisztiánnal volt! A hiánya éles késként hatolt a szívembe! Mindkét karommal átöleltem magam, és sírni kezdtem. Hátam a falnak vetettem, és lefelé ereszkedtem. Észre sem vettem, hogy Peti mikor ért vissza, csak arra lettem figyelmes, hogy már bent guggol előttem, és szorosan ölel. Nem figyeltem, hogy mikor vetkőzött alsógatyára, de megijedtem, mikor magához húzott.

– Minden rendben, Bálint, nincs semmi baj! – a hangja nyugtató szándékkal csengett, de engem ez sem tudott lecsillapítani. – Megoldjuk ezt is, oké?

– Már, hogy a faszomba lenne minden rendben? – kérdeztem magas, szinte visító hangon. – Krisztán lelépett, én meg nem találom a helyem! Egész hétvégén sorozatot néztem, hogy ne jusson az eszembe, erre egy zuhany elég, hogy eszembe jusson, és úgy zokogjak, mint egy taknyos gyerek!

– Nem baj, tényleg! Sírd ki magad! – segített felállni, és megtámasztott a falon, a szemembe nézett, de az övében is ott volt a szomorúság. – Könnyebb lesz!

Bólintottam. Megszólalni nem tudtam. Megdöbbentem, mikor az alsóját is levetette. Tényleg minden értelemben olyan volt, mint Krisztián. Ez újfent szíven ütött, de már nem sírtam. Peti a samponért nyúlt. Jókora adagot öntött a kezére, és elkezdte vele megmosni a hajam. Óvatosan túrt bele, én meg egész testemben remegtem, végig őt néztem. Nem értettem, hogy miért teszi! Végül a tusfürdőt vette le a polcról. Nem sokat öntött a szivacsra, de azt már a kezembe adta. Ő is elkezdett letusolni. Megmosta a haját, majd a testét.

– Szakítottam Tinával. – állt meg a mozdulat közben, és könnyes szemmel nézett rám. Én kitártam a karom, és ő belerobbant. – Azt mondta, hogy nem képes tovább elviselni az egészet! Ő nem engem szeret, hanem Krisztiánt, de az ő távozásával már semmi értelme szerelmet színlelnie!

– Én megtépem azt a kis…– nem engedte befejeznem a mondatot, tenyerével befogta a szám.

Némán fejeztük be a tusolást. Mind a ketten magunkra tekertünk egy törölközőt, és visszamentünk a szobámba. Vettem elő magunknak tiszta ruhát, és egymásnak hátat fordítva felöltöztünk. Az ágyam két szélén ülve, a gondolatainkba mélyedve bámultunk magunk elé. Sajnáltam őt és önmagam, és ő is ugyanígy volt ezzel. Ránéztem, ő meg vissza rám. Mind a ketten felvettük a telefont, és pötyögni kezdtünk. Hosszú percekig nem lehetett mást hallani, mint a képernyő-billentyűzet jellegzetes koppanó hangját. Én üzenetet írtam Tinának, amelyben a sárga földig alázom, ő meg Krisztiánnak. Később megmutattuk egymásnak az üzeneteket. A nap hátralévő részét filmnézéssel és zenehallgatással töltöttük, míg késő este el nem nyomott minket az álom.

Hat évvel később:

Késő délután keltem fel egy átzüllött éjszaka után. Mellettem az ágy gyanúsan besüppedt, ebből arra kellett következtetnem, hogy nem egyedül töltöttem az éjszaka többi részét. A fejem hasogatott, a gyomrom sem volt a legjobban. Nehezen kikeltem az ágyból, de azonnal meg is bántam. A falnak dőlve próbáltam eljutni a mosdóba, hogy könnyítsek magamon, de előbb a gyógyszeres komódot vettem célba. Be kellett vennem egy aszpirint, hogy ne érezzem úgy, szét akar szakadni a fejem!

Miután könnyítettem magamon, visszamentem a szobába. Az ágyra vetettem a tekintetem, és megdermedt bennem a vér: Peti feküdt benne, ruha pedig nem volt rajta! Kétségbeesve fordultam ki a hálóból, és mentem a konyhába. Ehhez kellett egy nagy adag kávé, hogy felébredjek, és megerőltetve az agyam vissza tudjak emlékezni az estére! A kávéfőző hangjára is összehúztam magam. Mozgást hallottam a háló felől. Peti botorkált ki az ajtón. Ő sem nézett ki jobban, mint ahogy én éreztem magam.

– Bálint, mi lefeküdtünk egymással? – kérdezte, de semmi ijedség nem hallatszott a hangjában. – Nem emlékszem semmire.

– Én sem! – öntöttem neki is egy csésze kávét, mikor az lefőtt, és megráztam a fejem. – Viszont meglehetősen különös, hogy nem érzem a szexuális feszültséget.

– Azt én sem, de ha lefeküdtünk volna, akkor fájna a seggem, nem? – húzta fel az orrát, és össze a szemét, amely egy pillanat alatt kistányérnyira nőtt, ahogy rám emelte a tekintetét. – Basszus, Bálint! Leszoptuk egymást!

– Az nem lehet! – ugrottam fel olyan hévvel, hogy kiborult a kávém, de ez sem érdekelt. – A legjobb barátom vagy! Nem tehettük meg!

– Bocs, haver, de megtettük! – húzta mosolyra a száját, és vállat vont. – Lehetne rosszabb is, örülök, hogy veled csináltam, nem valami random faszival, akinek a nevét sem tudom!

Teljesen lesokkolt, amit hallottam! Örült annak, hogy leszophatott? Boldog volt a tudattól, hogy én is megtettem vele? Megráztam a fejem, és elindultam, hogy hozzak egy törölgető rongyot, amivel felitatom a kiborult italt. Öntöttem magamnak egy másikat, és leültem mellé. Átgondolva az egészet, igazat kellett neki adnom. Végül is lehetett volna rosszabb is! Óvatosan ráemeltem a tekintetem. Nem tűnt megrázottnak attól, hogy egy pasit kényeztetett orálisan.

– Te akkor biszex vagy? – kérdeztem meg tétován, mire ő rám nézett, és bólintott. – Ne szopass!

– Megvolt, és nem bántam meg, de erről hallgatunk, mint a sír!

Felnevettem. Jobb, ha nem tudja meg senki, hogy mit tettünk! Lehúztam a kávémat, és elmentem felöltözni. Ő is így tett. A szoba minden sarkában találtunk egy-egy ruhadarabot. El sem hittem, hogy ilyen hévvel eshettünk egymásnak, és így szétdobáltuk a gönceinket! Nem mertem ránézni, csak mikor már fel voltunk öltözve. Leültünk az ágy két szélére, és elmerülve a gondolatainkban néztünk magunk elé.

– Olyan déja vu érzésem van! – nevettem el magam, ahogy egymásra néztünk, és ő is nevetni kezdett. – Most kinek küldjük az üzenetet?

– Még midig gondolsz rá? Krisztiánra. – a kérdés hirtelen jött.

Elszomorodtam. Nem telt úgy el nap, hogy ne jutott volna eszembe!

– Bárcsak azt mondhatnám, hogy nem gondolok rá nap, mint nap, de nem tehetem. – ráztam meg a fejem, és bánatosan csillogó zöld szemmel néztem Petit. – Szeretem őt, hiába választ el a fél világ, egyszerűen nem tudom elengedni!

– Bálint, túl nagy a szíved! Krisz nem jön haza! – félelem csillant kék szemeiben.

Közelebb jött, megfogta a kezem. Remegett az enyémben, felkészültem rá, hogy amit közölni szeretne, az fájni fog!

– Amerikában megtalálta a boldogságot. Azt a fajtát, amit idehaza nem kaphatna meg. Férjhez ment, és két csodálatos gyermeket nevelnek együtt.

Bennem egy világ omlott össze, és Peti látta ezt! Nem szólt semmit, csak magához ölelt, mint annak idején a zuhanyzóban. Némán ültünk, a szobában verdeső légy hangján kívül semmi mást nem lehetett hallani. Én legalábbis nem hallottam mást. Meglepett, de nem fakadtam sírva. Még csak üresnek sem éreztem magam. Nem fájt annyira, mint mikor elment!

– Valahol számítottam erre. – a hangom bár színtelen volt, halk, és meglepően nyugodt, de belül azért fájt egy kicsit. – Az amerikai álom! Örülök, hogy boldog!

– Te is az leszel! Bálint, te nem vagy ronda, sőt, egyenesen helyes vagy! A humorod is jó, intelligens vagy!

Tekintetében megváltozott a csillogás. Hat éve nem láttam ezt a szemeiben! Most szerelmesen nézett rám, ami nem ijesztett meg.

– Bármikor megkaphatsz bárkit!

– Várjunk ezzel, oké? Egyelőre el akarom engedni Kriszt!

–  Persze, és majd nyolcvan leszel, mire pasizni kezdesz!

Ezzel nem tudtam vitába szállni. Hat éve nem voltam senkivel. Próbáltam, de egyszerűen nem ment! Mindig megfutamodtam. Reméltem, hogy Krisztián egy szép napon hazajön, aztán ahogy teltek az évek, már minden hitem elvesztettem, de mégsem kezdtem el pasizni. Persze figyeltem a dögösebbnél dögösebb srácokat, de nem kezdeményeztem. Nekem Krisz volt az álompasi, de ahogy teltek az évek, egyre bizonytalanabb lettem.

Petire néztem. Már nem Krisztián jutott róla eszembe! Végre nem láttam Kriszt magam előtt, ha megfigyeltem! A járásuk, a mimikájuk lehetett nagyon hasonló, de két külön ember volt. Égszínkék szemük árnyalata sem egyezett meg. Merengve néztem legjobb barátomra. Bennem egy új érzés kelt életre iránta. Szárnyait kezdte bontogatni a szerelem. Félredöntöttem a fejem, és úgy vizsgáltam tovább vékony ajkait, férfias arcvonásait. Elmosolyodott. Megjelentek a gödröcskék az arca mindkét oldalán, amitől még sármosabb lett!

– Azt hiszem, adok egy lehetőséget magamnak! – felálltam, és megálltam előtte. Ő engem nézett. Minden apró mozdulata szeretetről, szerelemről, és gyengéd érzésekről mesélt, ahogy ő is álló helyzetbe került. – Mióta vagy belém zúgva?

– Talán négy éve. Vagy hat, már nem tudom. – sütötte le a szemét, zavarba jött a kérdésemtől. – Nem mertem elmondani, mert te még Krisz után zokogtál.

Egy váratlan ötlettől vezérelve kaptam a telefonom után. Kimentem, hogy ne hallja, mit beszélek, és rendeltem két személyre ebédet. Izgultam! Soha életemben nem csináltam még hasonlót! Krisztiánt is csak felszedtem valahogy, de fogalmam sem volt, hogyan. Minden olyan gyorsan történt vele. Nem szerettem volna Petivel is kapkodni! Mire megjött az ebéd, mindennel elkészültem. Lehúztam a redőnyt, hogy a konyha sötétségbe boruljon, elővettem egy gyertyát, az asztal közepére helyeztem és meggyújtottam. A szobába lépve megpillantottam Petit, aki épp videóhívásban volt. A vonal másik végén lévő hangtól kicsit megremegett a gyomrom: Krisztián volt az.

– Na, és? Te nem jössz haza! – mordult fel Peti, és kicsit lefagyott, mikor meglátott. – Amellett meg neked már férjed van, és két gyereket nevelsz! Nem gondolod, hogy elkéstél egy kicsit?

– Az öcsém vagy, ő meg az exem, valahogy nem helyes az egész, nem gondolod? Peti, tudom, hogy szereted, de nem látom esélyét annak, hogy Bálint viszont fog szeretni!

Le sem vettem Petiről a szemem! Láttam a dühöt a tekintetében, de azt is, hogy Krisztián szavai mélyen érintették. Egy pillanat alatt döntöttem. Mosolyogva léptem oda az ágyon fekvő barátomhoz, és csúsztattam a mellkasára a kezem.

– Gyere, drágám, megjött az ebéd! – hajoltam le hozzá, és megcsókoltam.

Ő fojtottan nevetni kezdett, Mikor elváltam tőle, a telefonra néztem. Majdnem elröhögtem magam, mikor megláttam a döbbent Krisztiánt.

– Oh, helló, Krisz, rég nem láttalak! Gyere édes, mert kihűl a kaja!

Elfojtva a nevetést hagytam el a szobát, hogy aztán úgy törjön fel belőlem a hahota, mint a láva! Leültem az asztalhoz, és vártam Petit. Hallottam, hogy sebtében elköszön a bátyjától, és már jött is. Én vigyorogva fogadtam a döbbenetet, ami kiült az arcára. Nem számított erre, de megérte, mert szemeiben a boldogság fénye csillant meg. Váratlan döntés volt, de megérte! Ő örült ennek az apróságnak is, de ami a legjobban felvillanyozott, hogy értette is a lényegét!

Napokkal később ő lepett meg engem. Egy elegáns étteremben foglalt asztalt. Azt mondta, hogy a spontán ebéd is tökéletes volt, de egy rendes randit is szeretne. Elfogadtam a meghívást. Végülis kedveltem, és már nemcsak a legjobb barátomat láttam benne. A közös ebéd óta bennem már nem csak ébredeztek az érzelmek iránta, pár nap alatt gyarapodott, a kis lángocska hatalmas lánggá fejlődött! Úgy tombolt bennem, hogy azt hittem, menten elégek! Mikor az étteremhez értem, és megpillantottam, a tüdőmből egy pillanat alatt szökött ki a levegő, a gyomrom furcsán bizseregni kezdett, és tudtam: menthetetlenül beleszerettem!

Az éttermi randit számtalan másik követte. Felváltva hívtuk el a másikat. Számtalan izgalmasabbnál izgalmasabb programmal drukkoltunk elő. Jártunk a fővárosban, az állatkertben. A csimpánzokhoz érve megjegyezte, hogy az egyik hasonlít Krisztiánra. A kijelentéstől belőlem feltört a hahota, miért sokan eléggé ferde szemmel néztek ránk. Azt a napot is meglehetősen élveztem, de mikor beültünk a moziba, na, az verhetetlen volt! A film ugyan nem nyűgözött le, de az élmény annál inkább! Onnan jött az ötlet, hogy egyik beszélgetésünk alkalmával elejtettem, hogy nem jártam még soha moziban. Krisz nem vitt el, mert hülyeségnek tartotta, de mindig is szerettem volna széles vásznon megnézni egy filmet.

Rendszeresen jártunk fel Budapestre, a város szépsége magával ragadott, bár a tömeget nem szívleltem. Az a rengeteg ember kiborított, de igazából nem is azzal volt a baj. Elmentek melletted, és kész. Megtörtént, hogy Peti egyik alkalommal bement egy kis közértszerű boltba, hogy vegyen nekünk innivalót. Szerintem messziről figyelhettek minket, mert ahogy betette a lábát a boltba, engem megtalált egy kisebbséghez tartozó, hölgynek is alig nevezhető forma lény. Rám akart tukmálni valamit, amire nem volt szükségem. Eleinte keményen tartottam magam, hogy nem kell, nem élek a lehetőséggel, de mikor azzal jött, hogy a gyerekének szeretne venni ételt, úgy roskadt össze a stabilitásom, mint az ingatag talajra felhúzott felhőkarcoló. Mire Peti visszaért, már megvettem tőle néhány pár zoknit. A nő ahogy meglátta, elment, én pedig remegve bújtam a karjai közé. Azután a nap után többé nem hagyott egyedül.

A hetek és hónapok fénysebességgel teltek el. Bennünk a szerelem érzése fokozatosan nőtt, míg egy napon már nem bírtunk megállni. Élveztük a randikat, a közösen eltöltött napok varázslatosak voltak, de nem álltunk készen arra, hogy kapcsolatunk a következő szintre lépjen. A nyár vége felé jártunk. Az idő borongós volt, esett, így az egész napot a lakásban töltöttük. Filmet néztünk, videojátékot játszottunk. Észrevettem én, hogy többször simít a karomra, vagy bújik közelebb hozzám, mint általában, amivel felkorbácsolta bennem a vágyat. Éreztem, hogy belülről akar kitörni, átvenni a józan eszem felett az irányítást, és megszerezni mindazt, amire hosszú ideje vágyik a testem: megfürdeni a szenvedély édes tavában! Négy hónapja randizgattunk egymással, de egyetlen csók sem csattant el. Megbeszéltük, hogy várunk, nem szeretnénk, ha a kapcsolat közöttünk a testiségen alapulna, de én meguntam a várakozást. Letettem a konzolt, és beleültem az ölébe.

Megdöbbenve nézett rám. Tekintete azt súgta, hogy nem bánja a dolgot, ami elegendő bátorságot adott ahhoz, hogy közelebb hajoljak, és megcsókoljam. Mintha ezernyi tűzijáték robbant volna fel körülöttem! Szívem hevesen vert, gyomromban a furcsa érzés felerősödött! A fellegekben éreztem magam, hogy végre megtettem! Meg is lepődtem, hogy mennyire jól csókol! Nem volt sok összehasonlítási alapom, csupán egy, de mérföldekkel ügyesebben használta a nyelvét, mint Krisz valaha! Megszeppenten nyögtem bele a csókba, mikor szorosabban magához húzott. Direkt figyeltem arra, hogy ágyékunk ne érjen össze, de azzal a mozdulattal elérte, hogy megérezzük, mennyire kemény is a másik.

– Még nem állok erre készen! – motyogtam mézédes ajkaira, mire ő elmosolyodott, és még szorosabban ölelt. – Szeretlek, és tudom, hogy te is, de még nem állok készen a szexre. Vágyom rád, ez tagadhatatlan, de kérek még egy kis időt!

–  Éveken át vártam rád, ez a kis idő már nem változtat semmin.

Ő hajolt az ajkaimra egy újabb csókot követelve, amit készségesen meg is adtam neki. Hogy tagadhattam volna meg tőle, mikor hihetetlenül édes volt? Átadtam neki az irányítás lehetőségét is, és ő élt vele. Vadul tépte az ajkaim, de nem érdekelt. Megízleltem édes ajkait, amelyből soha nem lehetett eleget kapni! A csókja vágykeltő volt, és ahogy végighúzta ujját a gerincem vonalán, mintha áram cikázott volna végig a testemen! A vágy belülről égetett, de nem léptük át a megszabott határvonalat.

Arra egy újabb borongós, de már őszi napon kerül sor. Újfent játszottunk, de kivételesen nem a konzolos játékokkal. Érzékibb vizekre eveztünk, ivós játékot játszottunk! Vicceket meséltünk egymásnak, és aki elnevette magát, annak le kellett húznia egy feles jégert. Kicsit eláztunk a végére, de nem voltunk annyira részegek, hogy ne tudjunk magunkról. A sokadik pohár után jártunk, mikor megkerülte az asztalt és megcsókolt. A vágy egyből felizzott bennünk, és már nem is akartunk a saját szabályaink szerint élni! Engedtünk a késztetésnek, hogy eggyé váljunk. Nem hittem, hogy rettenetes lesz, sőt, életem egyik legjobb szeretkezésében részesített! Álmodni sem tudtam volna jobbat! Ittas állapotban a szex is ezerszer… ha nem is jobb, de különlegesebb, ha először csinálja az ember! Az érzelmek megrohamozzák az embert, a vágy egy még soha nem tapasztalt szintjén lépkedsz. Számomra megismételhetetlen élményt nyújtott, ahogy azon az éjszakán megpecsételtük kapcsolatunkat! Már nem csak jártunk: egy pár lettünk, ha nem nézzük azt, hogy már együtt laktunk.

Másnap kicsit kótyagos fejjel, egymás karjaiban ébredtünk fel. Mosolyogva nézett rám, én pedig vissza. Leolvasható volt az arcáról a boldogság! Szerelmes, kék tekintete arról mesélt, hogy már régóta várta azt a pillanatot, mikor teljesen az övé leszek, ő pedig az enyém.

Sok év, és egy elengedés kellett ehhez, de boldognak éreztem magam Petivel. Szerelmünk napról napra mélyült el, lett szerteágazóbb és szebb. Mire eljutottunk odáig, hogy lefeküdjünk, megéltünk számtalan helyzetet: jót és rosszat egyaránt. Veszekedtünk, aztán kibékültünk. Nem mindenben értve egyet eveztünk tovább a szerelem tengerén. Megküzdöttünk viharokkal, tűző nappal, de tudtuk, hogy a hajónk egyszer révbe ér, ha eléggé kitartóak vagyunk! Tudom, hogy éltem végéig szeretni fogom Krisztiánt! Ő az első férfi az életemben, és az első mindig különleges marad. Ennek ellenére nem látom érelmét, hogy megtagadjam magamtól a boldogságot, amit Peti mellett megtaláltam. Tudom, hogy furcsa lehet, hogy az exem ikertestvérével tervezek közös jövőt, de a szív útjai kifürkészhetetlenek. Nektek nem az a dolgotok, hogy pálcát törjetek a fejem felett, egyszerűen fogadjátok el, vagy örüljetek velünk.